Képcserélő

Bernd Storck szövetségi kapitány - Lovrencsics Gergő repülőtéri sajtótájékoztatója...!

A felszállás előtti sajtótájékoztatón Bernd Storck szövetségi kapitány azt ígérte, a csapat a legjobb teljesítményét nyújtja az Eb-n, amely hatalmas lehetőség, hogy visszakerüljünk a nemzetközi futballtérképre.

 

Meg akarjuk mutatni, nem érdemtelenül jutottunk ki a tornára! - fogalmazott a kapitány. Az első mérkőzésig tartó mintegy egyhetes időszakról elmondta: a felkészülés jól sikerült, megvannak az alapok, így most a finomhangolás következik, illetve kifejezetten az első meccsre készíti fel a stáb a játékosokat. A sajtótájékoztató után a reptér teraszáról a reptéri dolgozók búcsúztak a játékosoktól, akiket a nizzai repülőtéren az Eb hivatalos delegációja fogadott.

Miután a csapat elfoglalta mougins-i szállását, Bernd Storck előbb röviden beszélt a már helyszínen tartózkodó újságírókkal, majd délután megtartotta első franciaországi edzését. Az átmozgató jellegű gyakorláson a játékosok főleg a labdatartást és a támadások befejezését gyakorolták. Szerdán már az egész nap a felkészülés jegyében telik, két edzést tervez a szakmai stáb, melyek közül a délutáni nyilvános lesz a média képviselői számára. A körülmények kiválóak, és minden játékos egészségesen várja az Eb-start előtti utolsó hetet.

Bővebb információért a csapatról és a csoportmérkőzésekről kérem kattintson a válogatott és a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjára:

http://www.mlsz.hu/sitemainpage/

http://valogatott.mlsz.hu/

forrás: Magyar Labdarúgó Szövetség

fotók: blogpress.hu reptér 2

reptér 3

reptér 4