Véget ért a Vidéki Színházak Fesztiválja, melyet 2016. szeptember 5-11. között rendeztek meg a Thália Színházban. A vidéki színházak kilenc előadással léptek a főváros közönsége elé. Az elmúlt évekhez hasonlóan nehezen lehetett jegyeket szerezni a bemutatásra került válogatott darabokra.  A vidéki színházak színvonalas produkciói és a kedvező jegyárak ezúttal is vonzották a nézőket, minden előadást telt ház előtt játszottak. A produkciókat öttagú zsűri értékelte, akik a következő díjakat osztották ki.

 

A legjobb előadás díját a szombathelyi Weöres Sándor Színház Ványa bá című produkciója nyerte el. Csehov kedvelt színművét Hamvai Kornél fordításában Réthly Attila rendezte, a címszerepben Mertz Tibor látható. A díjat Kézdi Beáta, a Heti Válasz színházrovatának szerzője adta át Réthly Attilának.

Legjobb férfi alakítás díja Varga Zoltánt illette, Arthur Miller: Pillantás a hídról című drámájában nyújtott színészi teljesítményéjért. A díjat Gabnai Katalin színikritikus adta át a Miskolci Nemzeti Színház színészének.

Legjobb női alakítás díját Ullmann Mónika vehette át – szintén a Pillantás a hídról című darabban nyújtott alakításáért – Pindroch Csaba színművésztől.

Cseh Bettina közönség-zsűritag a Fesztiváldíj a színészi csapatjátékért díjat adta át a Szerelem című előadásért, melyet a kaposvári Csiky Gergely Színház hozott el. A díjat Takács Katalin és Mészáros Sára színművésznők vették át.

A műhelyteremtő alkotómunkáért járó Fesztiváldíjat a Zenthe Ferenc Színház kapta, melyet Lantos Anikó fesztiváligazgató adott át. A díjat a színház vezetősége, Simon Lajos, Susán Ferenc és Orosz Dániel vették át.

Végül a zsűri különdíját ezúttal a legígéretesebb pályakezdő színésznőnek, Hartai Petrának (Ványa bá) ítélték, a díjat Térey János író, drámaíró, műfordító adta át.

ZSŰRI:

- Pindroch Csaba a Thália Színház színművésze

- Kézdi Beáta a Heti Válasz színházrovatának szerzője

- Térey János író, drámaíró, műfordító

- Gabnai Katalin színikritikus

- Cseh Bettina közönség zsűritag

 

Bővebb információk a Thália Színház honlapján találhatóak:

http://www.thalia.hu/

forrás: Thália Színház

fotók: blogpess.hu

 VSZF zsuri 2016

 Vidéki Színházak Fesztiválja zsűri 2016.

Lantos Aniko

Lantos Anikó Fesztiváligazgató

Réthly Attila

Réthly Attila rendező - Hartai Petra színművész

Chernel Erika - Lantos Aniko

Chernel Erika  sajtós  - Lantos Anikó Fesztiváligazgató