Képcserélő

Thália Színház - Szeptemberben újra főszerepben a vidéki színházak!

Szeptemberben újra a vidéki színházaké a főszerep a Tháliában

 

Thália Színház

A 2013/2014-es évadot, szeptember 6-án a Négy évszak – zenés színház Szekeres Adriennel című produkcióval nyitja meg a Thália Színház, majd ezt követi szeptember 7-től a Vidéki Színházak Fesztiválja, ahol összesen 11 vidéki színház mutatja be egy-egy népszerű darabját a fővárosi és az agglomerációból érkező közönségnek. A fesztivál, a Debreceni Csokonai Színház Jászai című előadásával nyílik, melynek rendezője Galambos Péter, a címszerepben Ráckevei Anna, majd a nagyszínpadi program a Pécsi Nemzeti Színház abszurd játékával, a Picasso kalandjaival folytatódik, amelyet Méhes László rendezett. A Veszprémi Petőfi Színház az Adáshiba című komédiájával érkezik Tordy Géza rendezésében, főszerepben Eperjes Károllyal és Esztergályos Cecíliával, a Békéscsabai Jókai Színház pedig Shakespeare klasszikusát, a Lear királyt hozza Chris Rolls rendezésében. A produkció különleges színpadi megjelenítéséért Sean Crowley felel, aki számtalan film, opera és színházi előadás díszlet- és jelmezterveivel szerzett hírnevet magának. A Tatabányai Jászai Mari Színház Kosztolányi Dezső Édes Annájával vendégszerepel, Törőcsik Franciska, Kerekes Éva, Csankó Zoltán főszereplésével, a Kaposvári Csiky Gergely Színház pedig a Gábor Béla és Tasnádi István szerzőpáros klasszikus vígjátékával, az Othello Gyulaházán című darabbal mutatkozik be. A Szolnoki Szigligeti Színház kínálatában Bíró Lajos színműve, a Sárga liliom szerepel Balázs Péter rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház produkciója a Pipás Pista című tanyawestern, amelynek címszerepében Szabó Gabit láthatjuk. A nagyszínpadi darabok mellett három stúdió előadás is bemutatkozik; a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tragikomédiája, az Üveganya – Sztarenki Pál rendezésében. A Kecskeméti Katona József Színház Hangyaboly című színműve, melyet rendezőként Dér András jegyez és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház legfrissebb bemutatója, a Tigris és hiéna című dráma, aminek rendezője Koltai M Gábor. A Thália Színház, a szeptember 7-ke és 14-ke között megrendezésre kerülő fesztivállal újra szeretne lehetőséget adni a budapesti, illetve a főváros vonzáskörzetében élő, színházkedvelő közönségnek, hogy olyan előadásokat is láthassanak, amelyekért egyébként hosszú utat kellene megtenniük. Az igen kedvező, (1200, 1500, 1800) forintos jegyárakkal pedig igyekeznek még elérhetőbbé tenni számukra a színvonalas szórakozást. Jegyek a fesztiválra július 8-tól lesznek kaphatók.  

forrás: Thália Színház