Képcserélő

Cseke Péter színművész

Cseke Péter művész urat –rendezőt – a Kecskeméti Katona József színház színi igazgatóját  kérdezzük a Lesz vigasz...?  című darab bemutatójáról (2012.október 12. Kecskemét Katona József színház, rendező: Cseke Péter) illetve várjuk válaszait a médiával és a színházi világgal összefüggő kérdéseinkre.

 

 
Rendező: CSEKE PÉTER
Díszlettervező: KISS BORBÁLA
Jelmeztervező: KISS BORBÁLA
Zenei vezető: KÁROLY KATI
Koreográfus: KISS ZOLTÁN
Zenei asszisztens: LÁTÓ RICHÁRDKOVÁCS MIHÁLY
Súgó: ARATÓ ANDREA
Ügyelő: CZEGLÉDI ÁKOS
Rendezőasszisztens: VÁRI JÁNOS

ELŐADÁS ISMERTETŐ

Rossz híreket kap a vidéki kultúrház igazgatója: ha sürgősen nem talál ki valamit, amivel újra becsábítja a nézőket a csőd szélén álló intézménybe, akkor az épületet eladják és a helyére sportcsarnokot építenek. A „főnök úr” megijed, és kétségbeesésében összetrombitálja a közösség apraja-nagyját. A mentőakcióba besegít a tanárnő, az óvóbácsi, a kisállatboltos, az inszeminátor, a hivatalsegéd és a többiek; ennek megfelelően pedig a hangulat a tetőfokára hág. A főnök felesége a fővárosi művésznő érkezésének hírére féltékenységi rohamot kap; a frissen alapított fiúzenekar azon nyomban fel is bomlik; a főnök segédje folyton megsérül; végül pedig betoppan az ingatlanbecslő, hogy még közelebb hozza a felszámolás árnyékát… A történetet mindenki által ismert dalokkal, népszerű slágerekkel tarkítottuk; remek szórakozást ígérhetünk a musical és az operett kedvelőinek egyaránt. Az este folyamán felcsendülnek többek közt az Anconai szerelmesek, de nem felejtkeztünk el azokról sem, akik a Te rongyos élet vagy a Hajmási Péter, Hajmási Pál kezdetű dalokat éneklik otthon a zuhany alatt. A bolondos, mókás összevisszaságot nehéz megállni nevetés nélkül, a csetlő-botló lelkesedés pedig megmelengeti a szívünket. A színpad ezúttal a szomszédainké, barátainké és ellenségeinké, és a bájos történet is azt bizonyítja, hogy a színház, a játék öröme mindenkié. A kecskeméti színpadon újra dalra fakad Sáfár Mónika és Egyházi Géza; a hétköznapi figurákat főnökként Kőszegi Ákos irányítja, a valóságban az előadás „főnöke” Cseke Péter.

forrás: Kecskeméti Katona József Színház

blogpress Kedves művész úr, tisztelt Igazgató úr! Tegyünk egy rövid időutazást visszafelé, úgy a 1980-as évekig, amikor a Magyar Televízió Szabadság téri épületében volt szerencsém Önnel sűrűn találkozni, főleg az I-es és IV-es stúdió környékén, ahol akkoriban egymás után készültek a tv-játékok, tv-filmek.

Cseke Péter színművész, rendező, a Kecskeméti Katona József Színház Igazgatója

Milyen nevekre, élményekre és szerepekre emlékszik az akkori időkből? illetve milyen érzés volt fiatalon kamera elé állni, és rövid idő alatt ismertnek, befutott művésznek lenni?

Cseke Péter Művészileg, egy induló fiatal színésznek fantasztikus kor volt, egymás után jöttek a Magyar Televízió felkérései, főleg az akkori Drámai és Szórakoztató Főosztályoktól. Nagyon sajnálom a mostani fiatal tehetségeket, hogy nem kapják meg azokat a lehetőségeket, melyeket én megkaphattam. Ma már nem lehet annyiszor és úgy képernyőre kerülni, mint akkoriban. Isteni kegyelem volt, hogy minden hónapra jutott egy –egy tv játék és revü műsor. Különleges élmény volt, hogy olyan partnerekkel játszhattam együtt, mint Sulyok Mária, Feleki Kamill, Darvas Iván, Almási Éva, Haumann Péter, sorolhatnám még hosszan tovább a kíváló kollégákat.

blogpress Nehéz volt Önt egyeztetni a színészegyeztetőben, mert sok fiatal pályatársával egyetemben sűrű elfoglaltsága volt. Színház, tv, MAFILM, szinkronizálás. Mondhatjuk azt, hogy tág tere volt a színészi tehetség megmutatásának ebben az időszakban?  

Cseke Péter Nagyon jó volt, hogy nem voltam „beskatulyázva”, játszottam drámát és musicalt, vígjátékot és operettet. Emellett szinkronizáltam és tv játékokban szerepelhettem. Vers Cd-im jelentek meg, önálló estjeim voltak. Később lehetőségem volt rendezni. Bár játszottam több filmben is, a filmesek kevésbé fedeztek fel, ennek ellenére játszottam amerikai filmben és olasz reklámfilmben is. A színészet volt gyerekkorom óta a szenvedélyem, színházban nőttem fel, a legnagyobb dolog, hogy azt csinálhattam és csinálhatom a mai napig, ami a hobbym és legkedvesebb időtöltésem. Ez betölti egész napomat.

blogpress Remélem a harmadik kérdésnél már rákérdezhetünk a magánéletére ha nem bánja! Hogy ismerkedett meg kedves feleségével Sára Bernadett művésznővel, akivel azóta is egy párt alkotnak. Ilyen elfoglaltság mellett hogy jutott idő udvarlásra, találkozásra, még ha színészkollégáról is volt szó?

Sara-Bernadette

Cseke Péter Érdekes dolog, hogy Főiskolára együtt jártunk, Detti operett tanszakra, én a prózai szakra. Tudtam, hogy ő kicsoda, de személyesen nem találkoztunk soha, látni azonban sokat láttam, mert majdnem minden újság címlapján mosolygott rám. Aztán Detti Kecskemétre került, én pedig Debrecenbe szerződtem, majd amikor Pestre szerződtünk, egy fiatal rendező hallgató a vizsga előadásába hívott meg mindkettőnket. A darab Strindberg: Júlia kisasszony volt, Detti játszotta a címszerepet, én az inast, ott és akkor ismerkedtünk meg. A találkozás pillanatában éreztem, hogy ez az a lány, akivel le tudnám élni az életemet. Ez szerelem volt az első látásra. Elég sokáig hagyta, hogy udvaroljak neki. Nagy könnyebbség volt és ma is az, hogy egy szakmában dolgozunk, nagyon sokat tud nekem segíteni, elolvassa a darabokat, odafigyel a forgatókönyvekre, megnézi a rendezéseimet, vagy amiket játszom, és mindig elmondja a véleményét. Természetesen én is hasonlóan teszek.

blogpress Gratulálunk a művész úrnak a nemrégiben tartott születésnapjához is! Sikerült-e családi körben eltölteni, mert személyes honlapján a www.csekepeter.hu oldalain látni lehet sok más nagyon hasznos információ mellett, hogy az egyik, ha nem a legfontosabb háttér a munkájához a biztos és szeretetteljes család és már az unokák is!

buborekok-3

Cseke Péter A család számomra az első. Amíg nem volt, addig az első számú hivatásom a színészet volt. Ahogy jöttek a gyermekek és az unokák, úgy kezdett egybeforrni a hivatástudatom a család iránt érzett felelősségtudatommal. Nagyon nagy erőt ad feleségem, két lányom és unokáim ölelő szeretete. Sokirányú elkötelezettségemnek nagy támaszt ad a család. Nagyon jó ebben a körben feltöltődni.

blogpress És ha már az internetnél tartunk, érdekelne minket, hogy a művész – igazgató úr mennyire használja fel tudatosan az online média adta lehetőségeket magánéletében és szakmai munkájához?

Cseke Péter Nagyon hasznos volt, hogy a Hunfalvy János Szakközépiskolába jártam, külker szakra, meg tanultam többek között vakon tíz ujjal gépírni, és megadta az alapokat például, a könyveléshez és a statisztikához, amit most igazgatóként jól tudok hasznosítani. Komoly használója vagyok a számítógépnek, mint sokan mások Commodore 64 –el kezdtem. Az Internetet egy kiemelkedő jelentőségű vívmánynak tartom. Azt gondolom, egyre inkább szükség van arra, hogy a világhálón kulturált tartalom jelenjen meg. Van egy közös hármas megállapodásunk a Bács-Kiskun Megyei mozgássérültek, az www.eutheater.eu elnevezésű online portál és a Kecskeméti Katona József Színház között. Ez azoknak komoly lehetőség, akik nem tudnak eljönni színházba, ők otthonukban tudják élvezni a színházi előadásokat. De nem csak ők, hanem a világ minden pontján hozzáférhető az érdeklődők számára a Kecskeméti Katona József Színház előadásainak egy része.

blogpress Hogy kezeli Cseke Péter  a bulvár médiát? Mi a titka annak, hogy mindmáig sikerült megőriznie függetlenségét és a nagyon pozitív véleményeket ezeken a felületeken?

Cseke Péter Úgy gondolom ez így van jól. Ami szükséges és fontos arra mindig válaszolni szoktam, ami nem azt inkább igyekszem elkerülni. Ha a színházról kérdeznek arra boldogan és szívesen válaszolok.  

blogpress Az elmúlt napokban egy igen ritka eseményre került sor. a magyar média életében. Közszolgálati televízióban képernyőre és adásba került egy színházi darab felvétele. A Kecskeméti Katona József színház előadása! Hogy értékeli ezt a sikert Cseke Péter a színház igazgatója?

Cseke Péter Ott kell kezdenem, hogy színházigazgató nem születik, hanem kinevezik és beletanul a feladatokba. Én nem szakmának tekintem az igazgatást, hanem hivatásnak. Úgy gondolom, hogy a negyedik évad végére látható eredményei voltak már a munkámnak. És itt többes számot kellene használnom, hiszen a gazdasági vezetőm Horváth Ilona, vagy a művészeti vezető Réczei Tamásnak is komoly része van ennek. Az ország egyik legkiválóbb társulata lett a kecskeméti. Ha csak a mostani „Lesz vigasz?” című előadást tekintjük,  büszke vagyok arra, hogy a színpadon 20 magas színvonalon énekelni és táncolni tudó művész áll, akik következő este komoly drámai szerepeket játszanak. Ez az eredménye és gyümölcse annak a magnak, amit elvettem közel öt éve, ebbe a körbe tartozik, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozóra meghívtak bennünket, és még díjazottak is lettünk. A nemrégiben lezajlott Vidéki Színházak Fesztiválján előadásunk kapta a fődíjat. Ezeknek a sikereknek a hozománya a televíziókban való megjelenés, a Caligula helytartója és az október 6.-i ünnepi műsorban a Kecskeméti Katona József Színház előadását, a Tormay Cecile: A régi ház-at vetítették.

blogpress Cseke Pétert tehetsége, művészi teljesítménye miatt a közönség és a szakma a legjobbak között tartja számon. Mondhatnánk nagyon sok szerepet, rendezést és előadást, de inkább most felsorolnánk pár nevet: Mikó István, Balázs Péter, Eszenyi Enikő, A tehetség kiteljesedése vagy a lehetőség megragadása, vagy valami egészen más indíttatás eredménye egy rendezés, vagy egy igazgatói pozíció elérése.

Cseke Péter Tanáromtól Szinetár Miklóstól azt tanultam, hogy a tehetség egy állapot. A tehetség szerintem a mi hivatásunknak egy csekély része. A tehetséghez még kell: fantázia és humor, e kettő nélkül élni is nehéz. Szorgalom, kitartás, kíváncsiság, nyitottság, önkritika, önirónia, szerencse, a család támogatása, hit és még negyven dolgot tudnék felsorolni, ami ahhoz kell, hogy valakiről azt lehessen mondani, hogy kiváló művész. Ezért viszont tenni és küzdeni kell. Fel kell tudni dolgozni a bukást és a sikert egyaránt. Akik nem tudnak ezzel megbirkózni, azokra nagyon szomorú és keserű sors várhat a művészi életben. Ezen belül is a siker feldolgozása a nehezebb.  

blogpress Különleges és egyedi hangulata van minden színháznak, minden színházi társalgónak, büfének. Cseke Péter melyiket választaná azok közül ahol eddigi pályafutása alatt megfordult, és van-e ehhez esetleg köze annak a színészi csapatnak is akikkel akkor ott együtt játszott?

Cseke Péter Debrecenben kezdtem a pályámat, de ide sorolnám fiatalságom legszebb időszakát a Színház és Filmművészeti Egyetemet, vagy akkor még Főiskolát is. Majd jöttek sorban a Madách Színház, Nemzeti Színház, Turay és Karinthy Színház, majd Kecskemét következett. Színész családba születtem, Nagyváradon nőttem fel, gyakorlatilag a színházban nevelkedtem. Mikor először bejöttem a Kecskeméti Katona József Színházba, mintha hazajöttem volna, mert megdöbbentően emlékeztetett gyerekkoromra. A kecskeméti színház egy kis ékszerdoboz, ugyan az a tervező páros alkotta a Vígszínház és a Nagyváradi teátrum épületét is. Mikor beléptem Kecskeméten a színház épületébe, úgy éreztem, hogy hazajöttem. Boldog vagyok, hogy én lehetek a vezetője!  

Kecskeméti Katona József Színház / Az ékszerdoboz!!

Kecskeméti Katona József Színház

Kecskeméti Katona József színház

Kecskeméti Katona József Színház

Kecskeméti Katona József Színház

Kecskeméti Katona József Színház

blogpress Három színdarab : Vacsora négyesben, Páratlan páros, Doctor Herz Két név : Cseke Péter – Szerednyey Béla Mit lehet megtudni ezeknek a daraboknak és a két művész kapcsolatáról?

Cseke Péter Ahogy Pestre, a Madáchba szerződtem Szerednyey Bélával, sorsunk és összefonódott. Szinte minden darabban együtt játszottunk. Említhetném még a Macskák, a Szemen szedett igazság, a Noszty-fiú esete Tóth Marival, a Pletyka, az Isten pénze… és még sorolhatnám hány darabban játszottunk együtt. Bár a színészet egy magányos pálya, az embernek felületes barátai vannak, de igazi mély barátja kevés van, legalábbis nekem, de Bélával ez másként volt. Nagyon kedvelem az Ő színészi munkáját, és nagyra tartom. Fiatalabb, mint én, de nagyon sokat tanultam tőle. Ezért nem véletlen hogy sokszor megfordul Kecskeméten, játszik és rendez. A mai főpróbán is itt volt, és izgult velünk a bemutató sikeréért. Figyeljük, támogatjuk egymás pályáját, emberileg is úgy gondolom, ez egy nagyon szoros barátság.  

Szerednyey Béla színművész is ott ült a nézőtéren a Lesz vigasz...? című előadás főpróbáján, és drukkolt Cseke Péter rendezőnek a bemutató sikeréért!!

nem-er-a-nevem-proba

Vacsora négyesben c. darab Szerednyey Béla és Cseke Péter színművészek

blogpress A napokban lesz a bemutatója a Lesz vigasz? c. darabnak, amelyet rendezőként jegyez Cseke Péter. A darabról, annak története alapján két rövid kérdés fogalmazódik meg: Nehéz egy színigazgató élete ezekben az években? a másik pedig : egy zenés darab sikerére mindig lehet biztosan számítani? Vagyis a musical és az operett mindent visz! Mi erről Cseke Péter rendező úr véleménye?  

Az emeleti páholyban Cseke Péter Igazgató, a darab rendezője és kollégái figyelik a főpróba előtti eseményeket.

Cseke Péter  Könnyű lenne azt válaszolni, hogy az embereknek szükségük van az önfeledt szórakozásra ebben a nehéz időszakban, és a színházban csak musicalt, vígjátékot és operettet akarnak látni. De nekem, az a véleményem, hogy ez nem így van. Jó előadásokat akarnak látni. És, ha így van, akkor teljesen mindegy, hogy az zenés vígjáték vagy éppenséggel egy drámai mű, nagyon szívesen jönnek, legalábbis Kecskeméten ez a tapasztalatom. Sokan féltettek az első évben, amikor bemutattuk az Amadeus-t , azt mondták prózai darabra senki nem fog eljönni májusban, mindenki kimegy inkább a földekre…de én kitartottam a darab mellett, és igazi operett sikerrel játszottuk az Amadeus-t! A mi hivatásunkban – többek között -, az a legszebb, hogy nem létezik recept a biztos sikerre. Kell az az isteni szikra, amitől egy darab valóban siker lesz! Az igazgatásnak vannak nyilvánvaló nehézségei, de az én számomra sokkal több örömet okoz. Az időm nagy részét Kecskeméten töltöm, irodám ajtaja mindig nyitva van, hozzám bárki „beeshet” a gondjával és problémájával, vagy örömével természetesen. A „Lesz vigasz?” c. darab rendezőjéhez képest nekem sokkal könnyebb dolgom van, mert a Kecskemétiek szeretik a színházukat, a megyéből is sokan jönnek, sok bérletesünk van, sőt még Budapestről és a távolabbi megyékből is érkeznek nézők, és váltanak bérletet előadásainkra.  

blogpress Tisztelt Igazgató Úr! Végezetül így az év vége felé lehet-e már valamit megtudni, a 2013. évi tervekről és elképzelésekről?

Cseke Péter Vannak terveim, amik átnyúlnak a jövő évre, szerződésem 2013. július végéig szól, a városi közgyűlés még ebben az évben ki fogja írni az új pályázatot, amire természetesen be fogom adni a magam anyagát.  

Tisztelt művész úr, Igazgató úr! Köszönjük hogy szűkre szabott idejéből kaptunk egy lehetőséget kérdéseink megválaszolására! További szép sikereket kívánunk a bemutatóhoz, és a jövőre vonatkozó terveihez! Minden jót kívánunk Önnek és kedves családjának!  

CSEKE-PETER

blogpress.hu Kecskemét, 2012 október

A művészekről, az előadásokról, a jegyvásárlással kapcsolatos további informáciért kérem kattintson a színház honlapjára: www.kecskemetikatona.hu

Videó felvételekért és fotókért kattints a Kecskeméti Katona József színház facebook oldalára! http://www.facebook.com/kecskemetikatona

Pillanatfelvételek a Lesz vigasz...? című darab főpróbájának napján.

A főpróbán találkozott Szerednyey Béla színművész kollégájával Csizmadia László színművésszel a Kecskeméti Katona József színházból

Egy gyors igazítás a második felvonásra az öltözőben. (Ferencz Bálint színművész)

Színpadi átállás a szünetben a második felvonásra.