Képcserélő

Újratervezés koncert 2017. - Szinetár Dóra művésznőtől - 30 év musical emlékei...!

Egy fantasztikus koncert, csodás érzelmekkel és lírával, ami különös jelentőséggel bír a napokban Szinetár Dóra művésznő Facebook profiljából származó bejelentés fényében: "Kedves Érdeklődők! Az Újratervezés Óbudán koncert technikai okok miatt egy későbbi időpontban kerül megrendezésre. A várandósságomra való tekintettel úgy döntöttem, egy ilyen nagyszabású, másfél órás szólókoncertet a csöppség születéséig már nem szeretnék bevállalni. Továbbra is színpadon maradok, például a vadonatúj Kálmán Imre Teátrum megnyitóján láthat a közönség a Nagymező utcában, és nyár közepéig még számos fellépésen szerte az országban, sőt, még Erdélyben is, de ezek a fellépések rám kisebb feladatot rónak, beoszthatóbb energiaigénnyel. Természetesen a jegyek visszaválthatók, és az Újratervezés-koncertek folytatódnak, amint háromgyermekes anyukaként fogok majd Újra Tervezni – írta ki a Facebookra a művésznő. A 2017. márciusi koncertről készített videó összeállítás tovább kattintva csak itt tekinthető meg:

 

A koncerten a Magyar Virtuózok Kamarazenekarának 33 fantasztikus zenésze, Silló István karmester, zongoraművész dirigálásával, és a művésznő meghívott vendégei: Kerényi Miklós Gábor, Földes Tamás, és Cseh Dávid fellépésével, SZENTE VAJK rendezésében és közreműködésében..!  21 dal hangzott el, két felvonásban, Szinetár Dóra színművész válogatásában az elmúlt 30 év színpadon töltött évének legfontosabb dalaiból.

 

Szinetár Dóra
színművész, előadóművész

bemutatja

 

ÚJRATERVEZÉS

című albumát


30 év musical emlékei...


Koncert felvétel részletek

II.rész

 


Látvány:


Túri Erzsébet

 

Videó bejátszás:

Ori Tamás

 
Fellépő ruhák:

Dévény Patrícia

Forgács Benjamin

 
Karmester:

Silló István
karmester, zongoraművész

 

Rendező:


Szente Vajk

színművész, rendező

 


Közreműködnek:

 

Magyar Virtuózok Kamarazenekara

Ritmus szekció: Végh Balázs és zenekara

 


Szinetár Dóra művésznő énektanára:

Magyar Hajnal

 


A videó összeállítás 2017. márciusában készült a

Budapest Kongresszusi Központban

  

Bővebb információk a Budapest Kongresszusi Központ műsorából, és Szinetár Dóra színművészről az alábbi linkeken érhetőek el:

 

http://hungarianvirtuosi.com/muveszek

 

https://www.facebook.com/Szinet%C3%A1r-D%C3%B3ra-Official-Fanclub-207355562641049/

 

http://www.propellerteam.hu/

 

http://www.operett.hu/operett.php

 

http://www.bcc.hu/

 

 

forrás: Szinetár Dóra színművész

          - Magyar Virtuózok Kamarazenekar

          - PROPELLER TEAM

fotók és videó összeállítás: blogpress.hu

 

Szinetar Dora_2.JPG

Szinetár Dóra színművész és Silló István karmester

 

Szinetar Dora 01_01.JPG

 Szinetár Dóra színművész, előadóművész

Szinatar D Youtube_01.JPG

Újratervezés koncert fotó