Nagysikerű, teltházas koncertet adott Gergely Róbert színművész, előadóművész a Gergely Theáter repertoárjából származó "Szereted-e még címmel futó, és Szécsi Pál dalaira épülő produkcióban. A most következő fél órás koncert videóban a legsikeresebb Szécsi Pál dalok hallgathatóak és nézhetőek meg a műsorból.

 

 

Az előadásban ismét felcsendülnek a nagy slágerek: Csak egy tánc volt, Violák, Távollét, Én édes Katinkám... miközben sok személyes visszaemlékezés, dokumentum, filmbejátszás és egyéb más érdekesség látható, hallható. Azok számára csemege ez a pódium előadás, akik szívesen nosztalgiáznak és szeretettel gondolnak vissza Gergely Róberttel Szécsi Pálra.

 

Közreműködő előadók:  Gergely Róbert

 

                               vokál:  Némedi-Varga Tímea

                                    Gere Orsolya

 

A zenei alapok elkészítésében közreműködött a : Szécsi Pál emlékzenekar

A zenekar tagjai: 


Rátonyi Róbert - billentyű
Tóth Gyula - gitár
Takács Donát - basszus gitár
Kovács Zsolt - ütős

A koncert munkatársai:

Hangszerelés:                           Végvári Ádám
Technikai munkatárs:                 Katona Ágnes,Szabó Szeverin
Szerkesztő-Rendező:                  Gergely Róbert
 
Bővebb információk Gergely Róbert-ről és a Gergely Theáter-ről az alábbi linkeken találhatóak:
 
 
 
 
 
A koncerten többek között elhangzó Szécsi Pál dalok címe és szerzői:
 
 Ivanovic – Szécsi Pál - Harangvirág

Auth Ede – S Nagy István - Pillangó

Modugno/Bonnacort – Vándor Kálmán - Távollét

G Gagliardi/G Amendola – Vándor Kálmán – Mint a violák

Lajtai Lajos- Békeffi István – Szenes Iván – Én édes Katinkám

Thomaso Albinoni – Szakály László – Szécsi Pál – Ne félj /Adagio G-moll triószonáta/

Vadas Tamás – Varga Kálmán – Csak egy tánc volt

Fényes Szabolcs – Szenes Iván – Szeretni bolondulásig

Forrai György - Könnyezem

Schök Ottó – S Nagy István – Tárd ki ablakod

Havasy Viktor – ifj Kalmár Tibor – Szereted e még

Szécsi Pál – Tian - Carolina

Pisan- S Nagy – Wolf – Bús szívből énekelni

S Nagy – Wolf – Szegény bolond

Deák – Fülöp – Nincsen barátom

Payer András – S nagy István – Gedeon bácsi

Daniel G – M Barnes – R Barnet – Szécsi Pál - Kismadár

 
 

 forrás: Gergely Theáter

         - Gergely Róbert

fotók és videó felvétel: blogpress.hu

 

Szereted-e meg koncert-1.JPG

 Gergely Róbert

Szereted-e meg koncert-2.JPG

Gergely Róbert

Szereted-e meg koncert-3.JPG

Gergely Róbert és a vokál

Szereted-e meg koncert-4.JPG

Szereted-e meg koncert-5.JPG

Gergely Róbert

Szereted-e meg koncert-6.JPG

Gergely Róbert

Szereted-e meg koncert-7.JPG

Némedi-Varga Tímea - Gere Orsolya

Szereted-e meg koncert-8.JPG

Némedi-Varga Tímea - Gere Orsolya

Szereted-e meg koncert-9.JPG

Némedi-Varga Tímea - Gere Orsolya

Szereted-e meg koncert-10.JPG

Némedi-Varga Tímea - Gere Orsolya

Szereted-e meg koncert-12.JPG

Némedi-Varga Tímea - Gere Orsolya

Szereted-e meg koncert-14.JPG

Némedi-Varga Tímea

Szereted-e meg koncert-15.JPG

Gere Orsolya