2014. szeptember végén a blogpess.hu stábja Győrben járt a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatójánál, Fűke Géza úrnál. Ezúton is köszönjük az interjú lehetőségét az igazgató úrnak. A  HD vidó anyagban szó esik a zenekar őszi terveiről, előadókról és karmesterekről, koncerttermekről és a zenakar közösségi felelősségvállalásáról is. Az interjút a Győri Filharmonikus Zenekarnak a Zeneakadémián megtartott nagysikerű hangversenyén készült televíziós felvétel részletei színesítik. A koncert  közreműködője Cyprien Katsaris zongoraművész volt,  vezényelt Berkes Kálmán. A hangversenyt a Liga TV HD közvetítő kocsija rögzítette.

 

A Győri Filharmonikus Zenekar jogelődjét, a győri Ének- és Zeneegyletet 1862-ben a világhírű győri születésű karmester, Richter János édesapja Richter Antal alapította.

Városi zenekarrá 1894-ben vált az együttes. 1968 mérföldkő a zenekar életében, ebben az esztendőben alakult át az eddig félhivatásos művészeti intézmény professzionális koncertzenekarrá. Jelentős szerepet tölt be a város és a régió zenei és kulturális életében. Hazai és nemzetközi koncertsikerek mellett az elmúlt néhány évben több mint 15 lemezfelvétel is jelzi a Győri Filharmonikus Zenekar rangját. Felléptek Európa szinte valamennyi országában, valamint Marokkóban, Kínában, Dél-Koreában és Tajvanon.

Az évtizedek során híres magyar és külföldi dirigensek álltak a zenekar élén. Angelo Epfrikian, Lamberto Gardelli, Arvid Jansons, Kobayashi Ken-Ichiro, Kocsis Zoltán, Ludovit Rajter, Yuri Simonov, Gilbert Varga, Carlo Zecchi.

A szólisták hosszú sorában olvasható Alexandru Agache, Baráti Kristóf, Bogányi Gergely, Boldoczki Gábor, Jörg Demus, Fischer Annie, Gertler Endre, Ida Haendel, Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, Komlósi Ildikó, Lukács Gyöngyi, Aga Mikolai, Jevgenyij Nyesztyerenko, Pauk György, Perényi Miklós, Ránki Dezső, Ruha István, Szabadi Vilmos, Várdai István, Wiedemann Bernadett.

A Győri Filharmonikus Zenekar gazdag repertoárján nemcsak klasszikus művek, hanem kortárs magyar szerzők kompozíciói is szerepelnek, beleértve számos világpremiert.A zenekar 2009. tavaszán a legendás olasz filmzeneszerző-karmesterrel, az Oscar-díjas Ennio

Morricone-val nagysikerű távol-keleti és európai turnén vett részt.

A Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója 2008. július óta Fűke Géza.

A Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője Berkes Kálmán, Liszt-díjas klarinétművész, karmester.

 

Bővebb információért és jegyvásárlásért kérem, kattintson a Győri Filharmonikus Zenekar honlapjára!!

http://www.gyfz.hu/hu/koncertek

forrás:  Győri Filharmonikus Zenekar

  fuke geza igazgato gyfz.jpg

fuke geza igazgato gyfz 2

fuke geza igazgato gyfz 4

fuke geza igazgato gyfz 5

Richter terem Győr