20 éves évfordulóját ünnepelte a Sziget.
Pár évvel ezelőtt kezdődött, és mostanra ért meg az elhatározás és – talán a bátorság is – hogy egy kis csapattal 50 fölött (és ez nem sajnos a kilókat, hanem az éveket jelenti) kilátogassunk a Szigetre. A készülődés nem sok időt vett igénybe. Napszemüveg fel, és mivel én személy szerint nyáron a fehér színt részesítem előnyben (fehér ing, fehér rövidnadrág) ami utólag azért kiderült rossz választás volt, a színesebb öltözék többet takart volna a nap végére. :-)
Látogatásunk a fesztiválra a Magyar Dal napjának szólt, amit még ilyen hajlott korban is szerettünk volna élőben még egyszer, talán nem utoljára hallani és megnézni. Előrelátó ember lévén igazolvány és kp a zsebbe és más semmi, amit el lehet hagyni, kulcs maradt otthon, majd kapucsengő lesz, oszt majd beenged valaki, és máris a Szentendrei héven ülve lehetett megfigyelni a nagy találkozóra utazó közönséget. Barátaimmal a találkozót a nagyszínpad szegélyét alkotó sör, bor és magyar pálinka lelőhelyét biztosító vendéglátó egységekhez beszéltük meg, ami jó döntés volt. A bejutás meglepő módon viszonylag simán zajlott le, valószínűleg azért, mert amíg a szigetlakok jelentős része hatalmas batyukkal érkezett, hogy ott legyen végig az egész rendezvényen, addig nálunk csak a BKV bérlet játszott az ellenőrzéskor. Korom ellenére sikerült hamar elvegyülni a színes fiatal kavalkádban, és bizony jól jött az évek alatt felcsipegetett nyelvtudás az angol-német-orosz viszonylatban.
És jöttek a magyar dalok, nagyon jól éreztük magunkat!!
Kora délután még nem igazán indult be a hangulat, de ahogy ment a nap lefelé, úgy lett egyre fesztelenebb a légkör. Azok a slágerek, amit együtt tudtunk ordítva énekelni a sokkal fiatalabakkal, akikről még azt sem mertük feltételezni, hogy ismerik a dalok szövegét, hiszen ezek a dalok akkor voltak slágerek, amikor Ők még meg sem születtek. A nyári nap hevében a sokadik sör és magyar pálinka kör(ök) megtették hatásukat. Kezdtünk egyre jobban idegen nyelven beszélni, sokkal jobban megértettük egymást sör társainkkal, és egy-egy hölgynél lassan sikerült a lovagi címet is megkapni vagy megközelíteni. Még jó hogy megért az ember pár dolgot a gyengébbik nemmel kapcsolatban, mert az ismerkedés és barátkozás hőfoka kezdett hasonlítani egy Kubai VIT találkozóra. Vajon miért éppen ennek a rendszerváltás előtti mozgalomnak a hangulata ugrott be? Mikor végre sikerült egy magyar honleánnyal találkozni úgy, hogy összeütköztünk a tömegben, és a kezünkben tartott italokat egymásra locsolva sűrűn bocsánatot kértünk egymástól. Egy óra elteltével azért ki is vittük az italokat társaságunknak, miután a kölcsönös telefonszám elmentése már megtörtént. Békésen megfért egymás mellett a színpadon és a tömegben is a petróleum lámpa, a citrom ízű banán, a ne gondold és a csavard fel a szőnyeget! A buli vége felé egyre jobban pergett a film, aminek végül majdnem filmszakadás lett a vége. Szerencsére maradt még annyi a zsebben, hogy nem tudom hányszoros szorzóval, de taxival sikerült az édes otthonba eljutni. Mivel hajnal, vagy talán reggel felé járt, nem igazán volt szükség lábujjhegyen járni, a reggeli kávé már az asztalon volt. A fehér nadrág és ing már csak egy távoli emlék lett, és az a piros ketchap folt (….) az ing gallérján, a zöld és fekete, illetve egy elhasznált konyharuhával megegyező kinézet és illat emlékeztetett a tegnapi és hajnali koncertre. Hát ezt kell most kipihenni és lemosogatni. Nagy élmény volt, köszönöm minden fellépő magyar zenekarnak, énekesnek, és a Szigetnek.
blogpress.hu