Interjúnkban szeretnénk bővebben bemutatni Hajagos Andreát és a TERASZ  együttest, akikkel 2011. októbere óta közösen zenélve adnak fantasztikus élményt minden fellépés alkalmával koncertjeik közönségének.

Hajagos Andrea és a TERASZ zenekar

A Terasz együttes

Lássuk tehát a kérdéseket és Hajagos Andrea válaszait:

blogpress kérdés 1/ Szerkesztőségünk beírta nevedet a Google keresőbe, és szépszámú találatot kaptunk. Szeretnénk azonban ezzel a cikkel is frissíteni azokat az információkat és fotókat melyeket a keresés során találtunk, mert bizony új tervek és új zenekar  van Hajagos Andrea életében. Mi lett a Round Nine-al és hogy kezdődött a Terasz?

Hajagos Andrea

Hajagos Andrea

Hajagos Andrea: A 'round nine zenekarban majdnem öt évig énekeltem. Sok nehézségünk volt, és sok tagcserén estünk át ezalatt az idő alatt. A fő probléma végül az volt, hogy azt hiszem, nem ugyanazok voltak a céljaink és az elvárásaink egy zenekarral kapcsolatban, úgyhogy 2011 őszén elváltunk egymástól. De nagyon jó emlékeim vannak ebből az időszakból, úgyhogy egy pillanatát sem bánom. Lemezt csináltunk, díjakat nyertünk. A másik zenekarral volt egy kis átfedés, mert már korábban megkerestek, hogy nem szállnék-e be, ugyanis a korábbi énekesnőjük (aki egyébként egy gyönyörű hangú nagyon ügyes hegedűs) külföldre ment. Beszálltam, elneveztük magunkat Terasznak, és 2011 októberében léptünk fel először együtt.

Hajagos Andrea

blogpress kérdés 2/ Szeretnénk ha bemutatnád a Terasz zenészeit. Kik ők és milyen hangszeren játszanak?

Hajagos Andrea: Décsi Attila gitározik, Kiss Gábor dobol, Resch Béla pedig váltogatja a nagybőgőt és a basszusgitárt. Mindhármuknak van civil foglalkozása, vagyis a zene nekik is elsősorban hobbi, úgy, mint nekem. Emiatt aztán nincsenek komoly hozzáállásbeli különbségek. Egyikünk sem tekint rá munkaként, ezért a próbák és a koncertek is mindig felhőtlenek. Bár mindegyiküknek van másik zenekara is, sosem éreztem úgy, hogy a Teraszt háttérbe szorították volna.

Décsi Attila a Terasz együttes gitárosa

Terasz együttes: a dobnál Kiss Gábor

Resch Béla váltogatja a nagybőgőt és a basszusgitárt

blogpress kérdés 3/ A Terasz zenekar megalakulásával megváltozott-e az előadott számok hangulata és műfaja is?

Hajagos Andrea: Nem ugyanazokat a számokat játsszuk, mint az előző zenekarral. Mindössze 3 számot hoztam magammal az előző zenekarból. Ebből kettőt már nem játszottunk a 'round nine-nal régóta, egyet pedig csak az én unszolásomra, úgyhogy valószínűleg már azt is levették a repertoárból a kilépésem óta. Ezek persze egészen másképp szólalnak meg ebben új az felállásban, de koncepció is volt, hogy ne ugyanolyanok legyenek.

blopress kérdés 4/ Kialakult-e már az együttes életében egy megszokott próbarend,  és hogy tudjátok össze egyeztetni a Te és a zenekar többi tagjának napi elfoglaltságával?

Terasz együttes és Hajagos Andrea énekesnő

 

Hajagos Andrea: Nincs megszokott próbarend, de nem is lehetne. A többiek ugyan általában napközben dolgoznak, de nekik ott van a többi zenekar. Nekem meg a beosztásomhoz kell igazítani, mert hol hajnalban dolgozom, hol késő este vagy éjszaka. Szóval próbálunk, amikor tudunk.

blogpress kérdés 5/ Nemrégiben, egy igazán kellemes nyári estén sikerült  Révfülöpön megnéznünk és végig hallgatnunk fellépésedet az új formációval. Több ismert zeneszám egyéni hangulatú előadása nagyon tetszett a koncerten jelen levő közönségnek. Mondanál arról pár mondatot, hogy Neked egy feldolgozás vagy saját szám előadása okoz több örömet?

Hajagos Andrea

Hajagos Andrea: Teljesen változó, hogy mi ad nagyobb örömöt. Általában egyébként azok a dalok, amiket frissen tálalunk a közönségnek, mert még nekünk is újdonság. De van olyan, hogy egy koncerten nagyon elragad valamelyik számnak a hangulata, sokkal jobban, mint korábban bármikor. Az meg aztán különösen nagy erőt ad nekünk is, ha látjuk, mi az ami nagyon tetszik a közönségnek.

blogpress kérdés 6/ Révfülöpön a helyszín adottsága, hangulata és a közönség fesztelen közelsége, a közvetlen kontaktus mennyiben más mondjuk egy színpadi fellépéshez hasonlítva?

Terasz buli Révfülöpön a Hullám Hostelban

Hajagos Andrea: Attól még hogy nincsen színpad fizikai valójában, attól még ez nekünk egy "színpadi fellépés". Révfülöpön valószínűleg azért más fellépni, mert mindenki sokkal felszabadultabb attól, hogy jó idő van és nyaral. Nyilván nem kell másnap korán kelni, ráadásul magának a Hullám Hostelnek a hangulata is olyan, hogy képes rabul ejteni az embert. Egyszerűen csak jól akarja érezni magát mindenki.

blogpress kérdés 7/ Minden együttes életében fontos az első videó klip. Terveztek-e a közeljövőben készíteni egyet, vagy van már jelenleg is a neten elérhető felvétel?  Felhasználjátok-e a közösségi hálót arra, hogy a repertoár egyes dalait felteszitek az internetre, ezzel is népszerűsítve az új formációt és a fellépéseket?

Hajagos Andrea: Videoklipben egyelőre nem gondolkodunk, de ha készül valami felvétel valamelyik koncerten, akkor az igyekszünk megosztani a rajongókkal. Nekünk is kellenek a visszajelzések, és nekik is kellenek a friss impulzusok. Úgyhogy próbáljuk használni a facebook-oldalunkat arra, amire való. Vagyis itt hirdetjük a koncerteket, és ha vannak képek vagy videók, azokat is feltöltjük.

Hajagos Andrea

blogpress kérdés 8/ Egy kicsit még visszatérve a zenei feldolgozás témájához. Van-e ambíció arra, hogy sok saját számot alkossatok, és azt magyar nyelven előadva szólaltassátok meg, vagy előnyben részesítitek  a jazz hangzáshoz jobban illő ?  angol nyelvű előadást?

Hajagos Andrea: Szeretnénk sok saját számot, csak a szabadidőnkkel állunk hadilábon. De dolgozunk rajtuk. A szövegeket pedig magyarul tervezzük, függetlenül a műfajtól.

blogpress kérdés 9/ Ebben az évben hol és mikor lehet majd újra látni és hallani egy fergeteges koncert erejéig a Teraszt?

Hajagos Andrea és a TERASZ

Hajagos Andrea: Augusztus 9-én játszunk Budapesten, a Tündérgyár kertjében. Aztán augusztus 17-én visszamegyünk Révfülöpre, és még egy hétvégét ott zenélünk át. Szeptembertől pedig remélhetőleg visszatérünk állandó klubhelyszínünkre, a Bazaar Klubba, de remélem, hogy megnyílnak majd újabb lehetőségek is ősszel a zenekar előtt.

Kedves Hajagos Andrea! Köszönjük az interjút!

blogpress.hu