Képcserélő

A határsértés bűncselekmény (lehet) - Mit miért tesz a kormány? - Kormányinfó 17.

A kormány a Btk. módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy szabálysértés helyett bűncselekménynek minősüljön az illegális bevándorlás - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfo 17 - Mit miért tesz a kormány? című sajtótájékoztatón, melyet Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral tartott közösen.

 

A kormány a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy szabálysértés helyett bűncselekménynek minősüljön az illegális bevándorlás. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a jogszabály megváltoztatását kérik ősszel az Országgyűléstől.

A konkrét javaslatot kedden teszi meg a kormánynak Trócsányi László igazságügyi miniszter. Lázár János hangsúlyozta: a legális átlépési pontokon továbbra is nyitva állnak a határok.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a déli határon novemberre készül el az ideiglenes határzár, ami négy méter magas lesz. Bízik benne - tette hozzá -, hogy a határzár az embercsempészek útvonalára hatást gyakorol. A miniszter szerint nem kizárható, hogy Szerbiában egyenruhások is közreműködnek a határsértők átjuttatásában. A kormány kedden véglegesíti a kerítés típusát - erősítette meg a miniszter.

Azt is hangoztatta: a kormány minden eszközt igénybe vesz, hogy az illegális bevándorlók "ne szállják meg" Magyarországot. A kormány Szerbiát, Görögországot és Macedóniát is biztonságos országnak tekinti, így vissza fogja ezekbe az országokba toloncolni azokat a bevándorlókat, akiket Németországból vagy Ausztriából küldenek vissza Magyarországra - jelentette ki.

A kormány a következő ülésén áttekinti a terrorizmus balkáni megjelenését is - mondta Lázár János, aki arról is beszámolt, hogy minden menekültstátus iránti kérelem esetében fokozott nemzetbiztonsági kontrollt alkalmaznak.

A határsértőkkel kapcsolatban azt is leszögezte: a gyerekek más elbírálás alá esnek, Magyarország védelmet, menhelyet biztosít nekik, függetlenül attól, hogy hol érkeznek az országba.

A magyar kormány fokozott figyelemmel, aggodalommal követi a kárpátaljai eseményeket - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, utalva a múlt hétvégi munkácsi - három halálos áldozatot követelő - fegyveres összetűzésre.

A tárcavezető a Munkácson történtekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar kabinet reméli, hogy az ukrán központi kormányzat képes úrrá lenni a helyzeten, és minden kárpátaljai magyar biztonságát tudja garantálni. "Reméljük, csak a sajtótudósításokból tűnik ki az a kép, hogy a központi állam Kárpátalján nem ura a helyzetnek" - fogalmazott, példátlannak nevezve az utcai bandita- vagy politikai háborút.

A magyar kormány folyamatosan tájékozódik a kérdésben, és szükség szerint kész egyeztetni Ukrajnával - tette hozzá.

Közölte azt is, Orbán Viktor miniszterelnök szigorú vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, hogy a magyar-ukrán határon a vámosok részt vesznek-e a cigarettacsempészetben. Erről kedden tárgyal a kormány is – tette hozzá.

Gazdasági ügyekről szólva Lázár János kérdésre közölte, hogy a kabinet nem terjeszti ki az online pénztárgépek használatát a szolgáltató szférára. A minisztertől azt kérdezték, hogyan áll az a terv, hogy erre a szektorra - például a fodrászokra, masszőrökre - is kiterjesztenék az online kasszák használatát. "Volt ilyen javaslat, de a miniszterelnök leverte" - válaszolta a Miniszterelnökség vezetője. Szavai szerint a kormányfőnek az az álláspontja, hogy ez nem indokolt és nem életszerű.

A tárcavezető egy korábbi kérdésre visszautalva arról is beszámolt: a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány elé viszi azt a kérdést, hogy a kaszinók hogyan kapcsolhatók be az online ellenőrzési rendszerbe. Az érintettek játékadót fizetnek és nincs blokkolási és áfafizetési kötelezettségük, így esetükben mást kell ellenőrizni - magyarázta.

A 2010-ben vállalt egymillió új munkahely felét már teljesítette a kormányzat

A keddi kormányülésen emellett áttekintik a foglalkoztatáspolitika helyzetét, amellyel kapcsolatban Lázár János arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2010-ben vállalt egymillió új munkahely felét már teljesítette a kormányzat. A foglalkoztatást pedig nem csak önmagában a közfoglalkoztatás bővítette - jelezte.

Tájékoztatott arról is, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény iránt már 40 ezren érdeklődtek, az igénylők száma pedig már most ezres nagyságrendű. Lázár János ezzel kapcsolatban megerősítette, hogy készek a támogatásra szánt összeget felülről megnyitni, azaz a költségvetés korlátlanul áll majd rendelkezésre a programban részt vevőknek.

forrás:  - Miniszterelnökség - Lázár János Miniszterelnökséget vezető Miniszter

                 -   MTI

fotók: Árvai Károly

kormanyinfo 17 01

kormanyinfo 171 01

kormanyinfo 172 01