A  Magyar Olimpiai Bizottság szervezésében létrejött  - Társadalmi párbeszéd az Olimpiáért - budapesti rendezvényének sportszakmai panelbeszélgetésének névsora már önmagáért beszél: Cseh László, Kovács "Koko" István, Benedek Tibor, Szilágyi Áron, -Az  Olimpiai és világbajnokok mellett gondolatokat hallhatunk és láthatunk Kálmán Olgától, az ATV szerkesztő-műsorvezetőjétől, és nem utolsó sorban Tarlós István Budapest főpolgármesterétől és Borkai Zsolt-tól a MOB Elnökétől. A videó összefoglaló tovább kattintva itt tekinthető meg:

  

A szakmai megbeszélésen Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, az Olimpiai Védnöki Testület (OVT) mellett,  Olimpiai- bajnokok is részt vettek. Közülük Benedek Tibor, a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya pályafutása során maga is tapasztalta, egy hazai világverseny hangulata semmihez sem hasonlítható, miként Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó is hasonló élményekről számolt be a budapesti világbajnokság kapcsán. Kovács „Koko" István olimpiai bajnok ökölvívó, az OVT tagja úgy véli, az egész nemzetet összekovácsolhatná egy olyan nagy, közös ügy, mint a hazai olimpia. Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó rámutatott: az olimpia nem csak álom, kemény munkával valósággá válhat.

Bővebb információ a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján található:

                                                                                                                                                  http://www.mob.hu/kezdooldal

forrás: Magyar Olimpiai Bizottság

képek a rendezvényről:

cseh-laszlo

kovacs-koko-istvan

gyarfas-tamas-cseh-laszlo

mob-tarsadalmi-parbeszed-2

schmitt-pal

borkai-zsolt-mob-elnok

tarlos-istvan

kalman-olga