Nagy János felvidéki szobrászművész alkotását 2013. május 15-én délután avatták fel a Gesztenyés kertben. Beszédet mondott többek között Áder János Köztársasági Elnök, Pokorni Zoltán Polgármester, Hegyvidéki Önkormányzat. Az ünnepségen jelen volt Esterházy-Malfatti Alice is.

Az ünnepségről szóló videó tudósítást itt lehet megtekinteni:

„Egy évvel ezelőtt találkoztunk először a szobor tervezetével, Nagy János kiállításán, a Hegyvidék Galériában, - emlékszik vissza Fonti Krisztina alpolgármester. – Kovács Gergelyné, kerületünk díszpolgára vetette fel, hogy maga a szobor is kerüljön a kerületbe, s polgármester úrral együtt nagyon örültünk ennek a javaslatnak. Kerényi Imre is a megvalósítás mellé állt, így az összefogás eredményeként az adminisztrációs és anyagi feltételek is rendeződtek, s elhárult minden akadály a szobor felállítása elől. Mindabban, hogy ez így történhetett, hatalmas szerepe volt a Gróf Esterházy János-szoborért Egyesületnek” – fogalmazott Fonti Krisztina.

gróf Esterházy János  1901. március 14. - 1957. március 8.

Az érsekújvári magyar pártok kongresszusán, 1936. június 21-én megalakult az Egyesült Magyar Párt, ennek ügyeleti elnöke Esterházy János lett. Esterházy János ebben az időben visszautasította Beneš ajánlatát, hogy miniszter legyen a csehszlovák kormányban. Esterházy politikai célja a trianoni békeszerződés revíziója volt. A bécsi döntés után, Esterházy János, mint Kassa képviselője, 1938 novemberében üdvözölte Horthy Miklóst, de személyesen a szlovák területen maradt és megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. A hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte és egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását követelte a visszacsatolt területeken. Pártján belül és kijelentéseiben a nemzetiszocializmus eszméinek és politikájának elvetését képviselte.

forrás: Hegyvidéki Önkormányzat és internet

Áder János Köztársasági elnök úr

Pokorni Zoltán polgármester úr

gróf Esterházy János szoboravató ünnepség vendégei

gróf Esterházy János szobor a Gesztenyés parkban

gróf Esterházy János szobor a Gesztenyés kertben

gróf Esterházy János szobor a Gesztenyés kertben

gróf Esterházy János szobor a Gesztenyés kertben