Képcserélő

Hajagos Andrea ( tudósító-Euronews ) pályafutásáról, és a híradós szakma titkairól lebbenti fel a fátylat ebben a közel húsz perces interjúban. Vitathatalan tehetsége, szakmai felkészültsége, csak kis része Hajagos Andrea híradós személyiségének. Még többet megtudhatnak a hírek izgalmairól a vele készült interjúból, melyet tovább kattintva itt tekinthetnek meg:

 

 

 Hajagos Andrea tudósító - Euronews

Budapesten születtem, 1980-ban. Édesanyám fodrász, édesapám pedig fűtésszerelő volt.

Kislánykoromban színésznő, énekesnő vagy orvos szerettem volna lenni. Gyerekként imádtam szerepelni, de ezt kamaszkoromra kinőttem, ezért máig rejtély számomra, hogy miért olyan szakmát és hobbit választottam, amiben gyakori a reflektorfény. Amikor kommunikációt tanultam, akkor is a rádiózást választottam inkább, ott nem látszik az ember arca... Később azonban megtalált a tévézés, amit szépen, lassan megszerettem, pedig az első, riporterként végigdolgozott napom után még azt gondoltam: soha többet! Ehhez képest már 13 éve riporter vagyok, és közben belekóstoltam a műsorvezetésbe is.

Az ATV-ben kezdtem 2003-ban, ahol rögtön mély vízbe dobtak, hírszerkesztő-hírolvasóként azonnal képernyőre kerültem. Betegesen izgultam, nem voltam még érett erre a szerepre. Ezért maradtam a riporterkedésnél, és 3 év alatt többszáz riportot készítettem, híradós bejátszásoktól kezdve, magazinműsorokon át a külföldi tudósításokig.

Ezután jött az MTV, ahol az első bő egy évben a Kékfénynél dolgoztam, utána pedig a híradóban, ahol akkor egy nagyon erős csapat vett körül. Az első, MTV-nél töltött években rengeteget tanultam. Aztán jött a híradó műsorvezetés, amely szintén egy nagyon izgalmas tanulási folyamat volt, de ekkor már sokkal érettebben, több önbizalommal tudtam ebbe belekezdeni. A köztévénél eltöltött több mint 6 év alatt tudósítottam miniszterelnöki találkozókról, árvízről és fesztiválokról is, de a legtöbbet belpolitikával foglalkoztam.

2013 óta az Euronewsnál dolgozom, ahol egy teljesen új feladatkörrel és látásmóddal gazdagodtam: a nemzetközi csatorna magyarországi tudósítója lettem. Persze itt is forgatok, tudósítok, írok és olvasok, de mégis más, sokkal összetettebb feladat ez a korábbiaknál. És nem csak a magyarországi eseményekre kell figyelnem: az elmúlt 3 évben forgattam már az Euronewsnak Boszniában, Szerbiában, Szlovákiában, Csehországban, Romániában és Ausztriában is. Nagyon izgalmas a cég nemzetközi háttere, miközben itthon nagyon családias hangulatban dolgozom együtt kiváló magyar újságírókkal. Hobbim az éneklés és az indiai tánc, szeretem a finom ételeket, a jó borokat, a pörgést és a nyugalmat egyaránt.

Hajagos Andrea és a Terasz együttesről bővebb információ itt található:

https://hu-hu.facebook.com/terasz-263543970357201/

A Terasz együttes 2012-ből származó videó felvételén közreműködtek:

Hajagos Andrea - ének

Décsi Attila - gitár

Resch Béla - nagybőgő

Kiss Gábor - dob

 

forrás: Hajagos Andrea

fotó: blogpress.hu

Hajagos Andrea 1 

 Hajagos Andrea tudósító - Euronews

 

Hajagos Andrea 2

Hajagos Andrea 3

 

Címlapcikkek1