Képcserélő

Burst Mary - ÉVADZÁRÓ MUSICALPLUSZ 2017.Június 18. Vágó Bernadett színművész egy interjú keretében osztja meg gondolatait a színpadi fellépések és főszerepek, a musical szeretete hogy alakul át majd anyaszerepbe, ami most lesz nála a FŐSZEREP...!

 

 

ÉVADZÁRÓ 

MUSICALPLUSZ

2017.június 18.

 

 

Közreműködnek: 

 

Sári Évi

 

Vágó Bernadett

 

Egyházi Géza

 

Kocsis Dénes

 

Nagy Sándor

 

Pál Dénes

 

 

Producer:

Burst Mary

 

 

 

Vágó Bernadett pályafutása (szerkesztett)

Vágó Bernadett Zalaegerszegen született, Szekszárdon nőtt fel. Zenei tanulmányait már általános iskolában elkezdte, zeneművészeti konzervatóriumi tanulmányai után a Pesti Broadway Stúdió növendékeként tanult és a Budapesti Operettszínház egyik musicalsztárja lett. Első jelentős szerepe a Rómeó és Júlia című musical Júliája volt 2005-ben, aztán több musical ősbemutatóján alakított főszerepet. Ő játszotta el először Vetsera Máriát a Rudolf című musicalben, Vitay Georginát az Abigélben és Hermiát a Szentivánéji álomban. Az Elisabeth címszerepéért a Színészkamarától megkapta a Színész I. minősítést, 2008-ban pedig Az Év Musical Színésze lett. A Szép Nyári Nap című, Neoton musicalben 2009 óta Ő alakítja Riát, az osztály bombázóját. 2012-ben ő alakította a Ghost Mollyját. 2015-ben a közönség Arany Kotta Díjjal jutalmazta, mint új musical produkció legjobb musical színésznőjét. Jelenleg az Abigél, az Isten pénze, a Musicalmesék, a Szép nyári nap, a Rómeó és Júlia, a Szépség és a Szörnyeteg és a Marie Antoinette című musicalekben láthatjuk a Budapesti Operettszínházban, illetve a Nyomorultakban a Madách Színházban.

 

 

forrás:

- Vágó Bernadett színművész

Burst Mary - MUSICALPLUSZ

videó felvétel és fotók: blogpress.hu

Vago Bernadett_950.JPG

 Vágó Bernadett színművész

Musicalplusz 950.JPG

Évadzáró MusicalPlusz - Nagy Sándor, Pál Dénes, Vágó Bernadett, Kocsis Dénes, Sári Évi, Egyházi Géza

Sari Evi_01.JPG

Sári Évi

Vágó Bernadett 6_950.JPG

Vágó Bernadett színművész

 

 

Címlapcikkek1