Képcserélő

Pataki Szilvia művésznő belépője( divatosan a mainstream közönségnek: out fit-je ) parádésra sikeredett. A művésznő divatosan visszafogott, mégis nagyon elegáns belépőjéhez, amihez "csak színésznői titkainak" elmondása és eddigi pályafutásáról alkotott szimpatikus gondolatai hasonlíthatóak. A tehetséges és pályája folytatásában is kísérletező kedvű művésznővel készített interjú tovább kattintva itt tekinthető meg:

 

Pataki Szilvia 1988-ban született, Budapesten.

Musical színésznőként tanult. Sok színpadi szereplésben vett részt (ilyen például a Hotel Menthol), ahol megmutatta színészi tehetségét. Feltűnt 2013-2015 között a Barátok közt c. sorozatban, ahol Bárány Enikőt alakította.

Több évig a  József Attila Színház társulati tagjainak színésznője volt. Pataki Szilvia színésznő fiatal kora ellenére már komoly színpadi tapasztalattal rendelkezik, hiszen Kecskeméten A Montmartre-i ibolya címszerepét játszotta, majd három évig a Miskolci Nemzeti Színházban olyan darabokban kapott lehetőséget, mint a Dzsungel könyve, vagy a Nyomorultak. A József Attila Színház tagjaként a Feketeszárú cseresznye és a Nagymama című előadásokban játszik.

A színházak 2016-2017-es évadjában többek között színpadra lép a Váci Dunakanyar Színházban, Budapesten a Karinthy Színházban és a Játékszín színpadán.

Bővebb információkért Pataki Szilvia művésznőről és az előadások jegyvásárlásaiért, kérem kattintsanak az alábbi linkek valamelyikére:

https://www.facebook.com/patakiszilviahivatalosoldala/

http://www.vacidunakanyarszinhaz.hu/

http://karinthyszinhaz.hu/

http://www.jatekszin.hu/

 

A videó felvétel heszínét a LARUS Étterem és Rendezvényközpont biztosította:

http://larusetterem.hu/?intro=1

http://larusevent.hu/?intro=1

forrás: Pataki Szilvia színművész

                - internet

a videó felvétel és fotók forrása: blogpress.hu

Pataki Szilvia 01

Pataki Szilvia színművész

Pataki Szilvia 4

Pataki Szilvia 5

Pataki Szilvia 6

Pataki Szilvia 8

Címlapcikkek1