Képcserélő

Nagy Feró története a színpadon - a nemzet csótányának kiáltotta ki magát, rémhírek terjedtek arról, hogy csirkét darál a színpadon, egyike volt a Fekete Bárány koncert fellépőinek - a legendákról és a valóságról szól a RICSE, RICSE BEATRICE, amely műfaji besorolásként a rock hórukk elnevezést kapta.

 

Nagy Feró és a Beatrice zenekar története áll a rock musical középpontjában, mely mostanra már rocktörténeti csemege. Nagy Feró évtizedeken keresztül folyamatosan meg tudott újulni, magas művészi színvonalon valósította meg zenei elképzeléseit. Személyisége alkalmas arra, hogy a magyar hőst, az egyszerű „nép fiát” tárja a nézők elé, aki öntudatosságával, hitével, tehetségével és született színészi képességeivel mindig átlépett az elé gördített akadályokon. A múlt rendszerben a Beatrice a Titkos Szolgálat által megfigyelt együttes volt, a Történeti Hivatal dokumentumainak tanúsága szerint folyamatosan jelentettek koncertjeikről és figyelemmel kísérték a zenekar tagjainak életét. A műben elhangzanak a Beatrice emblematikus dalai, mint a Jerikó, Angyalföld, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Késő már és természetesen a későbbi slágerek, mint az Azok a boldog szép napok is.

 

FALUSSY LILLA

RICSE, RICSE, BEATRICE

– Rock hórukk két felvonásban –

 

 

Szereposztás:

Fiatal NAGY FERÓ – KURKÓ JÓZSEF KRISTÓF
NAGY FERÓ – NAGY FERÓ
KUTYI – Feró szerelme – FARKASHÁZI RÉKA
MIKLÓSKA LAJOS – FEHÉRVÁRI PÉTER
LUGOSI LÁSZLÓ – SIKLÓSI ÖRS
DONÁSZY TIBOR – VASS GYÖRGY
GIDÓFALVI ATTILA – SZAKÁCS TIBOR
NYOMOZÓ – KONCZ GÁBOR
CSURKA – CSURKA LÁSZLÓ
KORDA GYÖRGY – ALMÁSI SÁNDOR
DEÁK BILL GYULA – ifj. JÁSZAI LÁSZLÓ
CSUKA MÓNIKA – GREGOR BERNADETT
ERDŐS PÉTER – INCZE JÓZSEF
KISZ BIZOTTSÁG ELNÖKE, LÁNY I. – OROSZ CSENGE eh.
NŐ – TIMKÓ ESZTER
HORVÁTH BELÜGYMINISZTER – NAGY ZOLTÁN
I. RENDŐR – GYÜRKI ISTVÁN
II. RENDŐR – BÁHNER PÉTER
KISZ–TITKÁR, LACI – INCZE MÁTÉ
KISZ–TAG, LÁNY II – KIRÁLY ORSOLYA
PINCÉR – MÉSZÁROS GERGŐ
KISLÁNY – VÁGÓ LÉNA

BEATRICE – NAGY FERÓ – ÉNEK
                     MAGASVÁRI VIKTOR – GITÁR
                     LACZIK FECÓ – BASSZUSGITÁR
                     TARI BOTOND–  GITÁR, BILLENTYŰS 
                     NAGY HUNOR ATTILA – DOB, ÜTŐHANGSZEREK

TÁNCOSOK:
DÉCSI ZSÓFIA, TONHAIZER TÜNDE, TÓTH FANNI, FRÁNYÓ ANDREA, HAJDU ÁDÁM, VÁMOSI MÁTÉ LÁSZLÓ, FEKETE CSABA, MÉSZÁROS GERGŐ

 
MŰVÉSZETI MUNKATÁRSAK:

Díszlet – Jelmez: Húros Annamária
Zenei vezető: Papp Gyula
Korrepetítor – Nemessányi Éva
Ügyelő: Báhner Péter
Súgó: Ádám Dorottya
Asszisztens, koreográfus: Szelőczey Dóra
Videó technika: Mike lászló és Erdei Krisztián
 
 

RENDEZŐ: BOZSOGI JÁNOS

 

Bővebb információért és jegyvásárlásért kérem, kattintsanak az Újszínház honlapjára:

http://ujszinhaz.hu/

 

forrás: Újszínház

interjú - Nagy Feró

videó összeállítás: blogpress.hu

Nagy Fero_szinhaz_01.JPG

 Nagy Feró

 

Címlapcikkek1