Képcserélő

Vida Péter színművész alakítása a Thália Színház bemutatójában, a MEDVECZKY BALÁZS: ECC-PECC KIMEHETSZ szatirikus vígjátékában meghatározó eleme az előadásnak, mégpedig kiváló eleme. Színes egyénisége, tehetsége,  komédiás vénája megalapozza az előadás sikerét.

 

Vida Péter színművész 1973-ban született Miskolcon. A Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, majd pályafutása során a szolnoki Szigligeti Színház, a budapesti Nemzetri Színház, végül ismét a Miskolci Nemzeti Színház tagja, a Rádiókabaré állandó közreműködője, számos hangjáték szereplője. 2012-től a Thália Színház színművésze.

A Thália Színház bemutatja

MEDVECZKY BALÁZS: ECC-PECC KIMEHETSZ
szatirikus vígjáték

„Színház az egész világ...”


Még akkor is, ha történetesen a színház új vezetője a „nem kell hozzá érteni ahhoz, hogy igazgassuk” elv mentén irányít. Karakterének emberi és szak-emberi hibái, humoros, olykor abszurd szituációkba sodorják őt és az alárendelt színházi szakembereket.
A tehetséges manipulátor beosztottjai gyanútlanul sétálnak be jól előkészített csapdáiba – amelyekkel pozícióját erősíti –, miközben próbálnak megfelelni a https://www.uphe.com/movies/robin-hood „főnök” elvárásainak, szakmai meggyőződésüket háttérbe szorítva.

Színpadon – és színpadon túl – az emberi konfliktusok kortalanok, csak a kellékek és jelmezek lesznek korról korra, jelenetről jelenetre modernebbek.
A játék vég nélkül folyik – a hatalomért.
A kérdés, hogy meddig feszíthető a húr és ki mondja ki: állj, ennyi volt!

FÜGGÖNY!

A DARABRÓL

„A történet két térben játszódik, az igazgatói irodában és a művészbüfében. Utóbbi az ottani közösség legfontosabb találkahelyének számít. Az igazgatói iroda ezzel szemben az a hely, ahol a „fontos események” zajlanak. A főszereplői színházi emberek, kivéve az intézmény élére kinevezett új igazgatót, akinek fogalma sincs a színház működéséről. Meglepő és mulatságos elképzelése van például arról, hogyan lehet „költséghatékonyan” színre vinni a Rómeó és Júliát. Ahhoz viszont nagyon ért, hogyan játssza ki egymás ellen a munkatársait. Kiváló manipulátor. A többi karakternek szintén megvan a saját önös célja, ugyanakkor mindegyik alárendelt típus. Hozzászoktak ahhoz, hogy megfeleljenek a felsőbb utasításnak. Az egyetlen kivétel a főrendező, aki fölveszi a kesztyűt és csatába száll az igazgatói intrikákkal szemben. Lényegében két ember hatalomért vívott harcát látjuk” – foglalja össze dióhéjban Bozsó József rendező, mit fog látni a színpadon a közönség, míg a Vida Péter által megformált új igazgatót így jellemzi: Szakértelme korántsem művészi, színházi, hanem „csak” vezetői. Célja pedig nem más, mint hatalmának megszilárdítsa és a vetélytársak kiiktatása. Ehhez a célhoz miden eszközt gátlástalanul bevet, minden munkatársnak kihasználja emberi gyarlóságát, az életszituációiból adódó sebezhetőségét. Mégsem fekete-fehér minden. Ez az ember nem véletlenül van ott, ahol van: tehetséges csirkefogó. Minden politikai rendszer jolly jokere”, Humoros, sőt vicces, utálva szerethető figura.”

 

Szereplők

Hamar Imre színházigazgató:

Vida Péter

Zsuzsa, a titkárnője:

Tóth Eszter

Zsolt, a művészeti titkár:

Hajmási Dávid

Bálint, a főrendező:

Mózes András

Éva, a színésznő:

Bánovits Vivianne

Laci bácsi, kiöregedett színész:

Hunyadkürti István

 

Rendező: Bozsó József

 

Bővebb információért és jegyvásárlásért kérem, kattintson a Thália Színház honlapjára:

http://www.thalia.hu/

Bemutató: 2016. április 30.

forrás: Thália Színház

               - Vida Péter színművész        -       http://www.vidapeter.com/index.html

 Vida Peter 01

 Vida Péter színművész

Vida Peter  3

Ecc-pecc kimehetsz 2

Ecc-pecc kimehetsz - Hajmási Dávid, Mózes András és Vida Péter színművészek

 

 

Címlapcikkek1