Képcserélő

blogpress kérdés Paor Lillát  nem nehéz megtalálni az interneten, sok bejegyzés és találat mutatja ezt, szereti őt a közösségi média világa, anélkül,  hogy a rosszízű celeb szereplés érzése megjelenne vele kapcsolatban. Ez azért lehet, mert emberi értékeket képvisel, mutat be, és odafigyel az érték és a bulvár közötti kényes egyensúlyra. Jól látjuk, vagy Paor Lillának más erről a véleménye?

Paor Lilla ügyvezető igazgató * hatoscsatorna.hu

Paor Lilla Magyarországon jelenleg egy félig el celebesedett világ van, nagyon nehéz felszínen maradni, sokan úgy gondolják:”mindegy hogy mit írnak rólam, csak írjanak”, Én ezt az elvet nem vallom. 2000-ig  elég sok időt dolgoztam külföldön, hazajövetelem után sokszor megkerestek a bulvár média újságírói. Írogattak rólam hol jót, hol kevésbé jót, a lényeg az volt, hogy mindig egy kis szenzációt  kellett előállítani. Az rögtön címlapra került amikor összeestem a színpadon, majd mégis tudtam folytatni az előadást. Ebből aztán olyan sztorit kerekítettek, aminek persze az igazsághoz semmi köze nem volt. Na akkor én elgondolkodtam,  kell-e nekem  ez a fajta nyilvánosság?Az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy a hétköznapok szürkeségéből kell kreálni szenzációt egy-egy  cikk megjelenéséhez. Rájöttem, hogy a munkám értéke, a színpadi fellépéseim, televíziós tevékenységeim ebben a közegben nem hír értékűek, pontosabban nem értékesek. Külföldön ezek a dolgok pont fordítva működtek velem kapcsolatban. Ott nem a celebhírekben szerepeltem, hanem egy-egy sikeres fellépés és munka után kerestek meg a zsurnaliszták. 

blogpress kérdés Kereskedelmi televízió - közszolgálati televízió ? Hogy látja a kettő viszonyát Paor Lilla belülről, mint a média világát és lehetőségeit jól ismerő cégvezető és műsorkészítő?

Paor Lilla

Paor Lilla A televíziózás jelenleg az egyik legfelkapottabb szakma. Csak meg kell nézni az egyetemeket és főiskolákat, mindenki média-kommunikációs szakon szeretne tanulni, mindenki szeretne sikeres képernyős lenni, és azáltal valamiféle hírnevet szerezni. Meg kellene mondani ezeknek a fiataloknak, hogy arányaiban mondjuk 300-ból csak 30, 30-ból pedig csak 3 fog munkát kapni a szakmában. A hatoscsatornához, hozzánk, nagyon sok fiatal jár szakmai képzésre, nálunk az a gyakorlat, hogy csak akkor adunk ki igazolást, ha a fiatal kolléga a nálunk tanultak alapján biztos hogy megfogja állni a helyét bármelyik más médiánál. Ma már a média gyártást csak komplex szemlélettel lehet csinálni, egy embernek szinte minden munkafolyamattal tisztában kell lennie. A nemtudás és felkészületlenség minden esetben lejön a képernyőről. Ezen a ponton kötődik össze a kétfajta televíziózás. Mindkettőt csak magas színvonalon, igazi profizmussal érdemes csinálni, az én értékrendemben mi a hatoscsatornánál a köz szolgálatára szeretnénk érdekes és magas nézettségű műsorokat csinálni. A mi alapértékünk nem a bal vagy jobboldali megközelítése a témának, hanem *közérthetően* csak a témára koncentrálva, a hiteles tájékoztatás. A mi profilunk nem celebes, nem tőlünk hangos a bulvár sajtó, de a nézettségi adatok azt mutatják, szükség van a hétköznapok problémájával hitelesen és *közérthetően foglalkozó riportokra és tudósításokra is.  

blogpress kérdés Kapcsolódva előző kérdésünkhöz, melyik szervezetben illetve struktúrában élne, dolgozna szívesebben és miért?

Paor Lilla Először egyedül, magányos farkasként dolgoztam, majd Zoli fiammal közösen illetve a jelenlegi csapattal összeállva készítjük a műsorokat. Sohasem voltam alkalmazásban, mindig a saját vállalkozásom keretein belül, a saját ötleteim és témáim alapján készítettem a produkciókat. Semmilyen szervezethez nem tartozunk, mert mindegyiknek látjuk az előnyét, de a hátrányát is. Az én érdekeimért magamnak kell megküzdenem. 

Paor Lilla és dr. Gyarmati-Paor Zoltán a hatoscsatorna ügyvezető igazgatói

blogpress kérdés Mennyire nehezebb vagy könnyebb egy, az emberi értékeket, országunk szépségét és tájait bemutató műsorhoz támogatót találni,  ezzel szemben egy mondjuk egy ismert celeb országos problémájú műkörméről, ruhatáráról vagy dalra fakadásához szponzort szerezni?

Paor Lilla

Paor Lilla Az embereknek lenne igényük a tartalmas és fajsúlyos műsorokra, de tény hogy ezekre a produkciókra a legnehezebb forrást és támogatókat találni. Most készítettünk egy szép összeállítást a Széchenyi díjasokról. A Tudományos Akadémia előtt volt egy koszorúzás és megemlékezés, majd az azt követő konferenciáról készítettünk egy tartalmas összeállítást. Rajtunk kívül más televíziós stáb, vagy csatorna nem képviseltette magát, pedig fantasztikusan okos és híres közéleti emberekkel lehetett találkozni. Hosszan tudnám sorolni az ehhez hasonló tudósításokat és közéleti rendezvényeket amin ott van stábunk, mindez lefordítva a pénz nyelvére azt jelenti, hogy vállalkozásunknak kell ezeknek a témáknak az elkészítését megfinanszírozni. Magyarul pedig ez azt jelenti, hogy egy ilyen téma feldolgozása senkinek nem éri meg hogy képernyőre kerüljön.  

blogpress kérdés Megéri-e hosszabb távon gondolkodni egy-egy műsor létrehozásában, vagy a kezdéshez és ismertséghez kell "egy nagy durranás"?

Paor Lilla

Paor Lilla Kell egy jó ötlet, amit kidolgozunk, megvárjuk amíg kikristályosodik, és ha jó,akkor kezdjük el gyártani és felfuttatni. Hozzá kell tennem, ami nálunk nagyon hiányzik az a promóció, a reklám, az "utcai" külső megjelenés. Ha mindez megvan, jöhet a támogatók és szponzorok keresése. Akkor lehet hosszútávon gondolkodni, ha minden összejön ezek közül.

blogpress kérdés Kis magyar keringő. Hogy látja Paor Lilla annak a képernyősnek a helyzetét, aki mondjuk váltani szeretne egy kereskedelmi csatornától a közszolgálatihoz, vagy éppen fordítva. Az ember fog változni, vagy a műsora, vagy éppen mindkettő?

Paor Lilla a stúdióban

Paor Lilla Régebben egy képernyős élete eléggé be volt határolva. Az volt a trend, hogy következmények nélkül nem lehetett csatornát váltani. A szerződések is eleve kizárólagossággal jöttek létre. Sőt egyes esetekben a munka kedvéért, az egyéni média vállalkozást is fel kellett függeszteni.Több olyan felkérésem volt, ami az én döntésem miatt hiúsult meg azáltal, hogy nem vállaltam be hogy csak egy lábon álljak, és a műsoraimat is fel kellett volna adnom több tv-társaságnál. Én akkor már több ember számára adtam munkát, és fontos volt hogy továbbra is független legyek, megőrizzem vállalkozásom szabadságát. Véleményem szerint csak az a képernyős válthat csatornát és lehet más tv-csatorna arca, aki azt megőrizte a maga számára, és nem járatta le magát különböző  műsorokban. Az biztos hogy könnyebb közszolgálati televízióból kereskedelmibe igazolni, mint egy kereskedelmi *celebként * bekerülni a közmédia képernyősei közé.

blogpress kérdés Tervek és jövőkép ? 2012. novemberében mi tud az olvasóknak mondani erről Paor Lilla?   [

Paor Lilla, Dombóvári Gábor és a kollégák munka közben...

Paor Lilla Ha ezt a kérdést egy évvel ezelőtt teszed fel, teljesen világos jövőképet tudtam volna felvázolni. Én elképesztően büszke voltam rá, hogy 2-3 évre előre tudtam, hogy milyen munkáim lesznek, mire kell felkészülnöm  és milyen terveket szükséges végrehajtani. Tudtam, hogy milyen pályázataink lesznek, tudtam, hogy hova tudunk fejlődni.  Ez a mostani év, és a jövő is kiszámíthatatlan. Látom a válságot és mindannyian érezzük annak hatásait. Arról nem is beszélve, hogy iszonyúan felgyorsult az élet. Amit régen íróasztal mögött intéztem el egy hét alatt, azt ma a kocsiban kihangosítva húsz perc alatt meg tudom csinálni. Hány ember munkáját vehette el a világban ez a szinte hihetetlen technikai fejlődés? Ráadásul gazdasági recesszió van, nagyon nehéz új munkahelyeket teremteni. Meg kell találni az emberek helyét újra ebben a világban! Elképesztő munkával lehet csak egy kicsi rést is találni a piacon, amibe egy vállalkozás bele tud kapaszkodni. A támogatók és szponzorok elfogytak, mert azok is hasonló gondokkal küzdenek. Jelen pillanatban azt tudom mondani, hogy remélem, amit felépítettünk azt tartani tudjuk. Októberben akartam egy struktúra váltást csinálni de nem sikerült, és ez is recesszió számlájára írható, takarékosabban kell működnünk a jövő érdekében. Szeretném a mostani félmilliós háztartás elérésének számát megduplázni úgy, hogy a hatoscsatorna vidéken is számottevően láthatóvá váljon, mert szerintem ők jobban értékelnék az általunk előállított műsorokat.  Még mindig idealista vagyok, hiszek az értékben, és bizakodom, hogy az emberek is így éreznek.

Paor Lilla kincsei között fő helyen van a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetés

Kedves Paor Lilla! Köszönjük az interjút!

blogpress.hu 2012

Paor Lilla vitorlás győzelmeinek és helyezéseinek gyűjteménye

Paor Lilla a Balaton után a tengeren is sikerrel szerepelt a vitorlás versenyeken

A hatoscsatornáról és műsorairól bővebb információt ide kattintva lehet találni: http://www.hatoscsatorna.hu/

Címlapcikkek1