Képcserélő

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 2015. május 12-i, keddi közgyűlése dr. Mészáros Jánost a szervezet alelnökének választotta. A sportvezető egy személyben a MOB nem olimpiai sportágak tagozatának elnöke, és lett a tagozat előterjesztése révén a MOB alelnökjelöltje. A tanácskozáson a MOB küldöttjei egyhangúlag elfogadták a szervezet 2014-es működéséről készített beszámolókat (az elnökség éves szakmai beszámolója, könyvvizsgálói jelentés, a felügyelőbizottság beszámolója, a MOB 2014. évi beszámolója és közhasznúsági melléklete). A közgyűlésről készült videó összefoglalót tovább kattintva, itt lehet megtekinteni:

 

A kimutatások szerint az olimpiai bizottság teljes tavalyi bevétele 11,7 milliárd forint volt – közel 23 százalékkal több, mint 2013-ban. Az összeg döntő részét a MOB továbbutalta a sportági szakszövetségeknek.

A közgyűlés továbbá elfogadta a bakui Európa Játékokon (2015. június 12-28.), a tbiliszi EYOF-on (2015. július 26-augusztus 1.), valamint a lillehammeri téli ifjúsági olimpián (2016. február 12-21.) részt vevő magyar csapat és küldöttség összetételét.
Emellett módosították a MOB doppingszabályzatát, melyre jogharmonizáció miatt volt szükség.


A Magyar Olimpiai Bizottság következő közgyűlését június 10-re írta ki a szervezet elnöksége.

Bővebb információ a MOB. honlapjára kattintva érhető el:   http://www.mob.hu/kezdooldal

forrás: Magyar Olimpiai Bizottság

fotók az Elnökség tagjairól és Főtikáráról-

Borkai Zsolt MOB Elnök

Borkai Zsolt Szabó Bence

Deutsch Tamás

Magyar Zoltán Borkai Zsolt

Szabó Bence Czene Attila

Címlapcikkek1