Képcserélő

2013-ban első közgyűlését tartotta a Magyar Olimpiai Bizottság a MOM Kulturális Központ színháztermében, pénteken délelőtt 11-órai kezdettel.

 

A Közgyűlést Borkai Zsolt MOB Elnök nyitotta meg és vezette. A rendezvény megkezdésekor a résztvevők a hagyományoknak megfelelően 1 perces néma tisztelgéssel adóztak az előző közgyűlés óta elhunyt olimpikonokról, majd köszöntötték az új tagokat.  Több hozzászólás után a közgyűlés nagy többséggel megerősítette a MOB tavalyi határozatait, ennek értelmében  három éven belül harmadszor választották meg Borkai Zsoltot a MOB elnökének. A MOB 2013-as költségvetéséhez több módosító indítvány is érkezett.  A tagság figyelembe véve a hozzászólók észrevételeit és Borkai Zsolt azon felajánlását, hogy hozzá hasonlóan, minden elnök társadalmi munkában lássa el a feladatát, megszavazta a MOB 2013. évi költségvetését.

A MOB közgyűlésről, és további információkért kérem, keresse fel a MOB hivatalos honlapját! http://mob.hu/kezdooldal

forrás: MOB

Borkai Zsolt a MOB Elnöke

Címlapcikkek1